Ford közlekedésbiztonság javítása

2021. 02. 01.

A közlekedésbiztonság javítása érdekében a Ford más autógyártókkal is megosztja a kommunikáló autókból származó adatait

2021. január 22. – Egy közlekedésbiztonsági adatmegosztó megállapodás keretében a Ford ezentúl több márkára is kiterjeszti fejlett figyelmeztető rendszerének szolgáltatását, ami az úton kialakult veszélyes helyzetekről tájékoztatja az autósokat.

Az új Ford Puma modellben 2020 elején bevezetett, és azóta az újonnan gyártott Fordokban – köztük a vadonatúj Kugában – is elérhető Vészhelyzet Előrejelzés rendszer 

már ma is hatékonyan működik, tájékoztatva a vezetőt a balesetveszélyről – még akkor is, ha az egyelőre nem látható egy kanyar miatt, vagy a többi járműtől. 1 Az új megállapodásnak köszönhetően ezentúl más márkájú autók vezetői is megkaphatják ezeket a figyelmeztetéseket, így még többen értesülhetnek a veszélyes helyzetekről, ami tovább javítja a közlekedés biztonságát.


“Az egymással összekapcsolt, kommunikáló autók segítik vezetőjüket, hogy felkészülhessen a veszélyre, ami pillanatnyilag láthatatlan a számára,” mondta el Peter Geffers, a Ford Európa összekapcsolt autókért felelős vezetője. “A közlekedésbiztonsági adatok megosztása annál hatékonyabb, minél több járművet foglal magában az ökoszisztéma, és minél több telematikai forrásból kap információkat; ezért számít fontos lépésnek, hogy e technológia ezentúl más márkákra is kiterjed.”

Az Európai Bizottság által támogatott Adatok a Közlekedésbiztonságért kezdeményezés alapjául az a több tízmillió, közlekedésbiztonsági információt tartalmazó üzenet (SRTI) szolgál, amelyeket különféle járművek váltottak egymással 16 hónapon át, figyelmeztetve a többieket az utat elfoglaló, mozgásképtelen autókra, a csúszóssá vált utakra vagy a rossz látási viszonyokra. A kezdeményezésben a Ford mellett részt vesz még a BMW, a Volvo és a Mercedes Benz is, és az adatmegosztó ökoszisztémába új tagokat is várnak.

A lehetséges vészhelyzetek kialakulását és lokációját olyan anonim adatokból következteti ki a rendszer, mint például a ködlámpa használata, a vészfékezés, vagy a légzsák aktiválása. Az ilyen SRTI információk alapján a rendszer a FordPass Connect modemen keresztül figyelmeztető üzenetet küld a Ford szerverére, ahonnan az tovább kerül a vészhelyzeti figyelmeztetéseket több forrásból is gyűjtő partnerekhez, akik ezután több autógyártóval is megosztják az üzeneteket.

Az üzenetet azonnal kiküldik – mobiltelefonos kommunikációval is – a veszélyeztetett területen tartózkodó autóknak, és a figyelmeztetés megjelenik a jármű műszerfali kijelzőjén. Az autósok tájékoztatása mellett ez az információ a mentők és más vészhelyzeti szolgálatok riasztására is alkalmas, hiszen a helyszín pontos közlése meggyorsíthatja a segítségnyújtást.

“Az Adatok a Közlekedésbiztonságért ökoszisztéma nagyon hatékonyan javíthatja az utak biztonságát, vagyis az egész társadalom számára előnyös,” nyilatkozta Joost Vantomme, az új SRTI ökoszisztéma elnöke. “A projekthez csatlakozó autógyártók készen állnak arra, hogy napi szinten megosszák ezeket az adatokat, és hogy mindent megtegyenek az SRTI ökoszisztéma sikeres működéséért.”


Időpontfoglalás


A Ford Motor Company

A Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. A vállalat tevékenységi köre a Ford személyautók, haszongépjárművek, városi terepjárók (SUV) és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók tervezése, gyártása, értékesítése, szervizelése és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A Ford vezető szerepre törekszik az elektromos autók, az önvezető járművek és a mobilitás területén. A Ford mintegy 199.000 embert foglalkoztat világszerte. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Szántó Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Szántó Kft.