A Ford Racing csapata folyamatosan tréningezik a Dakarra

2013. 12. 10.

A 14 napos, 9.300 kilométeres futam során kulcsfontosságú a fizikai erőnlét és az állóképesség, ezért szakértők ellenőrzik a versenyzők edzését és a táplálkozását. A dél-afrikai csapattagok a francia pályaleírásokat tanulmányozzák, és a Dakaron használatos, bonyolult GPS-rendszerrel gyakorolnak.

A Dakar Rally a világ legkeményebb futamaként híresült el, ezért a sikerhez nemcsak az összpontosítás, hanem a fizikai erőnlét és az állóképesség is elengedhetetlenül fontos. Ennek megfelelően a 2014-es Dakaron induló két Ford Racing csapat tagjai megkezdték felkészülésüket a 14 napos, 9.300 kilométeres, Argentínát, Bolíviát és Chilét átszelő futamra, aminek egyes szakaszait 4700 méteres magasságban kell majd teljesíteniük. Az argentin pilóta, Lucio Alvarez és megbízható navigátora, Ronnie Graue már háromszor is rajthoz álltak a Dakar Rallyn (sőt 2012-ben és 2013-ban az első tíz között végeztek), így jól tudják, milyen terheléssel jár a részvétel az embert és gépet egyaránt kemény próba elé állító versenyen.

“Az erőnléti edzés és a tudatos táplálkozás egész évben elengedhetetlen a Dakarra való felkészülés során.” – avat be Alvarez. “Napi öt-hat órán száguldunk majd versenytempóban, és a 14 napos futam során akár napi 12 órán át is a kormány mögött ülünk, ami hatalmas fizikai igénybevételt jelent. A külső hőmérséklet 40 Celsius fok fölött lesz, a kabinban pedig akár 60 fok is lehet – ennek elviseléséhez olyan állóképességre van szükség, amit csak komoly felkészüléssel alapozhatunk meg.”

Szerencsére a versenyzők terhelését csökkenti a klímaberendezés, amit külön a Ford Racing Ranger versenyautókhoz fejlesztett ki a Neil Woolridge Motorsport. Ez a fajta luxus ritkaságszámba megy a terepversenyeken, mégis fontos tényező lehet, hiszen – főleg a hosszú és forró sivatagi szakaszokon – fokozza a versenyzők teljesítőképességét. Alvarez szerint a fizikai terhelés mellett a Dakar másik nagy kihívása a szakadatlan összpontosítás: “A futam során akár napi öt órán át is nagy sebességgel kell száguldanunk, méghozzá nehéz terepeken, ami teljes figyelmet igényel. A hőség miatt rengeteg folyadékot veszítünk, úgyhogy a versenyen rengeteg vizet kell innunk. Az energia-bevitelhez, a figyelem, az állóképesség és a reflexek fenntartásához emellett a jól felépített, kiegyensúlyozott étrend is nagyon fontos.”

A dél-afrikai versenyző, Chris Visser felkészülését sem bízták a véletlenre: erőnléti edzéseit a Johannesburgi Egyetem egyik tudósa irányítja, akinek a sport a szakterülete. A pilóta és navigátora, Japie Badenhorst második helyen végeztek a 2013-as Dél-Afrika Tereprally Bajnokságon – ami azért is fontos eredmény, mert ezen a versenyen debütált a vadonatúj Ford Racing Ranger is.

“Gyakorlott és kitartó versenyző vagyok, de most fizikailag is alaposan fel kell készülnöm, mert még sosem indultam ilyen hosszú futamon. A felkészülési programom délelőttönként edzőtermi órákkal kezdődik, a délutánokat pedig a sporttudomány szakemberével töltöm. Az edzéstervemben a saját testtömegemre alapozott gyakorlatok szerepelnek, vagyis kitörések, fekvőtámaszok, felülések és húzódzkodások, emellett pedig összetett gyakorlatsorok és kerékpározás.” – árulja el Visser.

Badenhorstnak ez lesz az első Dakar-versenye. Bár már 12 ultramaratonon is részt vett, most mégis teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy elég egészséges és erős legyen a Dakar két hetes erőpróbájához.

“A Dakar Rallyn a mentális felkészültség is fontos tényező – olyasmi ez, amit már az ultramaraton során is megtanultam, s ami képessé tesz arra, hogy a célba érés pillanatáig képes legyek keményen küzdeni. Az alvás hiányát is jól kell majd tűrnöm, nem beszélve arról a kimerültségről, ami az állandóan elakadással fenyegető dűnés szakaszokon várható.”

Az étkezéssel és az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatban Badenhorst elmondta, hogy azokat a jól bevált energiacsomagokat használják majd, amiket a futók és más hosszú távú versenyek résztvevői is fogyasztanak: “Ezek a tasakok ideálisak, hiszen a tartalmukat egyszerűen csak fel kell oldani vízben; persze emellett is rengeteg vizet iszunk majd, hogy elkerüljük a folyadékveszteséget és a veszélyes kiszáradást.”

A két autó legénységének egészségére a csapat saját gyúrója és mentőorvosa ügyel majd – mondta el a South Racing csapat tulajdonosa és projekt-managere, Scott Abraham, aki eddig már tíz Dakar Rallyn vett részt.

“A Dakaron az embernek fel kell készülnie az extrém körülményekre, az alváshiányra, a kemény fizikai és szellemi igénybevételre, vagyis tényleg nagyon körültekintően kell megtervezni a dolgokat.” – hívja fel a figyelmet Abraham. “A pilóták és a navigátorok részére saját gyúrót és orvost biztosítunk, akik a verseny 14 napja során folyamatosan ellenőrzik a csapat tagjainak állapotát.”

Az argentin Alvarez igazi dűneszakértőnek számít, bár idén sokkal kevesebb dűnés szakasz lesz a Dakaron, mint a korábbi futamokon. “Ronnie és én idén rajthoz állunk az Argentin Rally Bajnokságon, hogy több gyakorlatot szerezzünk a rally-szakaszokhoz, amiből elég sokat beiktattak a 2014-es Dakar Rallyba.” – magyarázza.

A dél-afrikai csapat arra használja fel a január 5-i rajtig hátralévő hónapokat, hogy megismerje a dél-amerikai vezetési viszonyokat, és hogy megtanulja a navigációs rendszerek használatát.

“Azt hiszem, a szilárdabb burkolatú útszakaszokon hasonlóan jó tempót tudunk majd diktálni, mint a hazai tereprally-bajnokságon.” - bizakodik Visser. “A dűnéken való átkelésben viszont még nincs elég tapasztalatunk, úgyhogy ezzel még megszenvedhetünk; ezért is gyakoroltuk szeptemberben Namíbiában olyan sokat a homokban, amihez Lucio és Ronnie rengeteg hasznos tanácsot adott.”

Badenhorst azt is megemlítette, hogy a navigáció megismerése nehézkes folyamat – hasonlóan a pályaleírások és a verseny teljes kommunikációjának értelmezéséhez –, mivel a Dakar Rally szervezője, az ASO mindezt francia nyelven bocsátja rendelkezésre.

“A pályaleírás ugyanolyan rendszerű, mint amit a dél-afrikai bajnokságon használunk, hasonló útmutatásokkal és ábrákkal, de nem könnyű megfejteni a francia szavakat és rövidítéseket.”

A GPS is teljesen új a dél-afrikai csapat számára, akik a Walvis Bay közelében megrendezett teszt során szerezték első tapasztalataikat a rendszerről.

“Amellett, hogy egy teljesen másféle GPS-rendszer használatát és programozását kell megtanulnunk, a Dakaron használatos útjelző pontok szakkifejezéseit is el kell sajátítanunk.”

Badenhorst elmagyarázta, hogy a nyílt útjelző pontok valós idejű információt adnak az útirányról és a távolságokról, míg a biztonsági útjelző pontok a fontos ellenőrző pontokat és útelágazásokat jelölik.

“A rejtett útjelző pontok már sokkal bonyolultabbak, mert csak akkor nyithatók meg, ha az ember az adott helyszín bizonyos körzetén belül tartózkodik, és kizárólag ekkor derül ki a következő útjelző pontról szóló információ. Mindez igencsak izgalmassá teszi a navigációt,” – mutat rá.

“Szerencsére Lucio és Ronnie rengeteget segített a namíbiai teszt során, ahol egy pályát is összeállítottak, hogy kitapasztalhassuk a rendszer működését. A tapasztalatuk kincset ér, ami komoly előnyt jelent számunkra az első Dakar Rallynkon.”

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Szántó Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Szántó Kft.