Beláthatatlan kereszteződések? A Ford az európai piacon is bemutatja videotechnológiáját, ami segít elkerülni az ütközéseket

2015. 06. 23.
Az első hűtőrácsba beépített Osztott Első Kamera 180 fokos képet ad a keresztirányú forgalomról, amit a vezető egyébként csak akkor láthatna, ha beljebb állna meg a kereszteződésben. Az új kamerarendszer megoldást jelent a beláthatatlan kereszteződések és más, hasonló helyszínek jelentette problémákra.

Az autóvezetők számára idegborzoló élményt jelent, amikor centiről centire kell bearaszolniuk egy beláthatatlan kereszteződésbe, hogy végre kiderüljön, áthajthatnak-e az úton veszély nélkül. A Ford Motor Company most egy új kameratechnológiát vezet be, ami akkor is be tud pillantani a sarok mögé, amikor az autós még semmit nem lát; az új rendszer csökkenti a stresszt, és segíthet az ütközések megelőzésében. Az új Ford S-MAX és Galaxy modellekhez opcióként már megrendelhető innovatív Osztott Első Kamera az első hűtőrácsba épített videokamera segítségével 180 fokos látószögű képen jeleníti meg az autó előtti terület képét. Ez kiváló szolgálatot tesz a beláthatatlan kereszteződésekben vagy a kocsibejáróról való kihajtáskor, hiszen a berendezés nemcsak a közelítő járműveket, hanem a kerékpárosokat és a gyalogosokat is tisztán jelzi.

“Mind voltunk már ilyen helyzetben, így jól tudjuk, hogy nemcsak egy kereszteződés jelenthet problémát, hanem akár egy benyúló fatörzs vagy egy bokor is,” vélekedett Ronny Hause, a Ford Európa Vezetősegítő Elektronikus Rendszerek részlegének mérnöke, akinek csapata a fejlesztés során szorosan együttműködött az amerikai kollégákkal. “Sokak számára még az sem egyszerű dolog, ha ki kell állniuk a kocsibejárójukról. A tolatókamerákhoz hasonlóan az Osztott Első Kamera is olyan technológia, aminek láttán az emberek azt kérdik: eddig hogyan tudtunk meglenni nélküle?”

A szegmensben elsőként kínált technológia egyetlen gombnyomással aktiválható. Az első hűtőrácsba épített, 1 megapixel felbontású kamera valós idejű, 180 fokos látószögű képe a jármű 8 colos érintőképernyőjén jelenik meg. A vezető jól láthatja az úton haladó járműveket az autó mindkét oldalán, és persze előtte is. A mindössze 33 mm széles kamerát egy különleges tervezésű, kihajló, nagy nyomású mosóberendezés tartja tisztán, ami a szélvédőmosó használatakor automatikusan aktiválódik.

Az Európai Közlekedésbiztonsági Megfigyelőközpont SafetyNet projektjének adatai szerint az autósok mintegy 19 százaléka szenvedett már balesetet a nehezen belátható kereszteződések miatt.* Az Egyesült Királyság Közlekedési Minisztériuma szerint 2013-ban a közúti balesetek 11 százalékában játszott szerepet a rosszul átlátható forgalom.**

“Az Osztott Első Kamerát a hajnali derengéstől az esti szürkületig kipróbáltuk, méghozzá mindenféle úton, a zsúfolt városi forgalomban ugyanúgy, mint az olyan helyeken, ahol rengeteg a kerékpáros és a gyalogos,” mondta el a Hause. “Az alagutak, a szűk átjárók és garázskapuk sem jelentettek akadályt, ahogy az egészen szélsőséges fényviszonyok sem: a berendezés akkor is jól működött, amikor a napfény egyenesen a kamerába tűzött.”

A Ford autóihoz – többek közt az új S-MAX és Galaxy modellekhez – már eddig is megrendelhető volt a Tolatókamera, ami segíti a manőverezést hátramenetben, valamint a Keresztirányú Forgalomfigyelő, aminek hátsó érzékelői jelzik, ha oldalirányból egy másik jármű közelít, miközben az autó kitolat a parkolóhelyről. Az új S-MAX és Galaxy kínálatában további új vezetősegítő technológiák is megtalálhatók:

  • Az Intelligens Sebességhatároló folyamatosan figyeli a közlekedési táblákat, és ennek megfelelően adagolja a gázt, hogy a vezető ne lépje át a sebességkorlátozást, s ezáltal elkerülje a gyorshajtás miatt kiszabott büntetéseket
  • A Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer mérsékli bizonyos frontális ütközések hatásait (járművekkel és gyalogosokkal egyaránt), illetve segíthet, hogy a vezető elkerülje ezeket a veszélyhelyzeteket
  • Az adaptív LED-fényszórókhoz kifejlesztett Vakításmentes Távfény technológia érzékeli az autó előtti útszakaszon lévő járműveket, és csökkenti a fényerőt, hogy a reflektor ne vakítsa el a szembejövőket, ugyanakkor maximális fényerőt biztosít az úttest többi részén

“Egy beláthatatlan kereszteződésen áthaladni a kezdő és a tapasztalt autósok számára egyaránt nagy körültekintést igénylő manőver. Erre eddig az volt a bevált módszer, hogy óvatosan bearaszoltunk az útra, miközben erősen előredőlve azt kémleltük, jön-e valaki valamelyik irányból; a kerékpárosok ilyenkor fokozott veszélyben voltak, hiszen őket még hallani sem lehet,” magyarázta Keit Freeman, a brit AA Quality Training managere, aki a Ford Driving Skills For Life program keretében maga is oktat fiatal autósokat. “Ez a technológia mindenki számára nagy segítséget jelent majd a kereszteződésekben, és nyugodtabb élménnyé varázsolja az autózást.”

Az új S-MAX és Galaxy modellek már megrendelhetők. Az Osztott Első Kamera az Európában az év későbbi felében megjelenő új Ford Edge SUV kínálatában is elérhető lesz.

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Szántó Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Szántó Kft.