Magyar Örökség Díjat kapott Galamb József

a Ford T modell főkonstruktőre

2016. 03. 24.
Galamb József világhírű gépészmérnök konstruktőr (Ford-T modell) és feltaláló (bolygómű) kapta idén a megtisztelő Magyar Örökség díjat

Galamb József konstruktőri munkáját dicséri az 1908 októberében a Ford Motor Company szerelőcsarnokból első alkalommal kigördült Ford T-modell, a világ első népautója, melyből évtizedek alatt több mint 15 millió „Bádog Böske” készült, ahogy akkor becézték a szalagszerű szereléssel és gyártással készült gépkocsit. 

Galamb József 1881. február 3-án, Makón született. A makói alapfokú iskolákat követően tanulmányait Szegeden, majd 1898-tól Budapesten, a Budapesti Magyar Királyi Felső Ipariskolában folytatta. Végbizonyítványával a kezében rövid időig Magyarországon dolgozott, majd ösztöndíjjal 1903-ban tanulmányútra Németországba utazott: Drezda, Berlin, Hamburg, Bréma nagy gépgyárait tanulmányozta. Szakmunkásként dolgozott egy brémai hajógyárban, bejárta Belgiumot és Hollandiát, ezután Düsseldorfba, végül Frankfurt am Main-ba, az Adler autógyárba került. 1903–ban tapasztalatszerzés céljából Amerikába hajózott, ahol munkát vállalt egy dobozgyárban. A St. Louis-i világkiállítás megtekintése oly nagy hatást tett rá, hogy elhatározta, Amerikában marad. Rövid kitérő után Detroitban keresett állást, és 1905. december 11-én belépett a Ford Motor Company alkalmazottai közé, ahol az N-modell tervezésével kezdett foglalkozni. Amikor Henry Ford elhatározta, hogy „kerekekre teszi Amerikát”, maga mellé vette konstruktőrnek Galambot. 

A T-modell tervezése 1907-ben kezdődött és 1908. október 1-én készült el az első típusváltozat. Az autó Otto-rendszerű négyhengeres motorjának legnagyobb teljesítménye 15 kW, legnagyobb sebessége 65 km/h volt. A Galamb tervezte bolygóműrendszerű sebességváltó működtetése két lábpedállal, szalagfékekkel és több lemezes tengelykapcsolóval történt. A növekvő megrendelés állomány kielégítésére kidolgozták a futószalag rendszerű gyártást. 1927. május 28-án gurult le az utolsó T-Ford a szerelőszalagról, összesen több mint tizenötmilliót gyártottak a világ első népautójából. T-modell bemutatásával váltak valóra Henry Ford és Galamb József álmai arról, hogy egy elfogadható árú, megbízható és jól működő autót gyártson. Ez a jármű egy új korszak kezdetét jelentette a személyszállításban - egyszerű volt vezetni, egyszerű volt a karbantartása, az egyenetlen utakon is jól kezelhető volt, és azonnal sikert aratott. 

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Szántó Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Szántó Kft.