600 millió eurós beruházás

2017. 03. 23.

A Ford 600 millió eurós beruházással fejleszti a németországi Saarlouis Összeszerelő Üzemet, előkészítve az új generációs Ford Focus gyártását.


“Ez a 600 millió eurós befektetés újra megerősíti elkötelezettségünket Németország felé, amit európai tevékenységeink központjának tekintünk,” nyilatkozta Jim Farley, a Ford Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős elnök-vezérigazgatója. “Németországban több mint 25.000 munkatársunk dolgozik, vagyis több, mint bárhol másutt Európában.”


“Hatalmas autó- és motorgyártó üzemeink működnek Saarlouisban és Kölnben; ez utóbbi városban folyik formatervező és mérnöki tevékenységünk is, és itteni munkatársaink a globális piacra fejlesztenek autókat. Emellett pedig ott van még az aacheni Ford Kutatási és Innovációs Központ, ahol a jövő technológiái születnek.”


A Ford a közelmúltban is számos fejlesztést végrehajtott már Saarlouisban, javítva az üzem költséghatékonyságát és termelékenységét. Mindez egybecseng a Német Üzemi Tanáccsal 2014 júniusában kötött megállapodással, amely azt is megerősítette, hogy Köln lesz az új generációs Fiesta egyetlen európai gyártási helyszíne. A Ford slágermodellje legújabb változatának sorozatgyártása még idén megkezdődik.


A saarlouisi befektetés legfőbb célja a legmodernebb gyártási eszközök, a logisztikai támogatás és az energiaellátási projektek meghonosítása. Kiemelt jelentőséggel bír a két új présrendszer üzembe állítása, amelyek melegsajtolással munkálják meg a nagy szilárdságú bóracél lemezeket. A technológia révén az acél közvetlenül karosszéria-alkatrészekké dolgozható fel, amelyek csökkentik az autók tömegét.


A hatékonyabb és környezettudatosabb energiaellátás kialakítása is a beruházás része. A STEAG New Energies vállalattal együttműködve a Ford öt új energiatermelő egységet állít munkába, amelyek 20 százalékkal alacsonyabb CO₂-kibocsátással látják el az üzemet elektromos árammal és fűtéssel.


“Kétség sem fér hozzá, hogy Németország nemcsak napjainkban képezi szerves részét a Ford globális üzletmenetének, hanem a jövőben is – amint azt e jelentős, 600 millió eurós beruházás is bizonyítja,” mondta Farley.


Forrás: Ford Sajtószoba

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Szántó Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Szántó Kft.